Értékelni lehet a kulcsszó erejét, más-más módszerekkel

Kulcsszó útvonal - pagnet

A vállalkozásoknál, ha már megvan a jó kulcsszó garantált a forgalom és a bevétel. A kulcsszót azért nevezzük a SEO Szent Gráljának. Mitől jó egy kulcsszó,  és hogyan értékelhetjük, úgy, hogy jó legyen?

Úgy döntöttünk, hogy most egy pár lehetősséget mutatunk be a blog olvasóinak.

Kulcsszó ereje

A mai világunkban nem a kulcsszavak által történő forgalom a legfontosabb mutató, hanem a vásárlási szándék.

Az igazán értékes kulcsszavak azok, ahol jelen vannak a vásárlási szándék lehetőségei.  Teljesen más piaci értéke van kulcsszavaknak, lásd.: „időjárás” vagy a „keresőoptimalizálás. Első kulcsszónál havonta 1,5 millió rá keresés van, míg az utóbbira havi 467.

Havi mennyiség

Ezzel kapcsolatosan sokat felesleges mondanunk. Az Adwords kulcsszótervezőjében lekérhetjük a havi keresési forgalmat. Itt pontosan el tudjuk dönteni, hogy melyik kulcsszó az értékesebb. Havi és heti szinten is vizsgálódhatunk.

Google Trend

A kulcsszóelemzésnél figyelembe kell vennünk azt, hogy az adott kulcsszó emelkedő, vagy csökkenő trend irányába mutat. Ezt a Google Trend keresőjében tudjuk le ellenőrizni. Erre egy példa lehet a játékpiac. Vannak játékok, amelyek hirtelen felfutnak, majd csökken a kereslet feléjük és vannak olyan játékok, ahol a kereslet szinte örökzöld.

A Google Trend táblázatában megfigyelhetjük a kulcsszót és annak a trendjét (fel-lefelé, vagy örökzöld). Értelemszerűen a legértékesebbek az örökzöld témák.

Konkurencia ereje

A továbbhaladás tekintetében érdemes átnézni a találati listát, hogy adott kulcskifejezésre milyen erős a verseny. Vannak-e nagy oldalak a találati listán, akikkel szemben semmi esélyünk sincs, vagy pedig hozzánk hasonló kis játékosokkal vehetjük fel a rallyt.

Ha ezt megakarjuk tekinteni, akkor legjobb mérőszám, ha az első tíz helyezett weboldal Domain Authority (DA) értékét megtekintjük.

Természetesen más mutatók is szóba kerülhetnek ezzel kapcsolatosan, de ez alapesetben jól használható. Vegyük az első tíz helyezett DA értékének átlagát, majd vessük össze saját oldalunk DA értékével.

A Google szándéka

A Google szándéka úgy derülhet ki, ha rá Nézzünk a találati listára. Az is fontos, hogy az adott kulcsszót milyen típusú oldalak jönnek fel rá? Oda kell figyelnünk, ha nekünk webáruházunk van, és a Google első helyezettjei cikkek és egyéb oldalak tartalma. Ez esetben webáruházunk nem jó eséllyel indul neki a versenynek. Ilyenkor blogbejegyzést kell írnunk és onnan vigyük át az érdeklődőket a webshop felületére.

AdWords és más elemek

Arra is oda kell figyelnünk, hogy az adott kulcsszó mennyire erős az AdWords verseny megfigyelésénél. Pontosabban, mi az első helyezéssel mit érünk el, ha felettünk négy hirdetés található? Ráadásul a Google egyéb elemeket, így térképes találatokat, valamint képtalálatokat is hozhat az első organikus helyezés elé. Ne feledjünk, a kulcsszó értékét ez is befolyásolja.

Előállítás költsége

Legutolsó szempont az adott kulcsszóhoz történő szempont előállításának költsége. Ha túl sok időt és energiát igényelne egy adott kulcsszó talán érdemesebb hátrább sorolni.

Összeségében

Ha kulcsszavakat egy táblázatba foglaljuk össze, akkor lesz egy olyan listánk, amelynek segítségével eldönthetjük, mely kulcsszavak élveznek prioritást.

Mindezt persze egy táblázat alatt végezzük el. Ez nagyon sok munka lenne a részünkről, de hosszú távon bőségesen meghozza a ráfordított időnket és kitartásunkat. A keresőoptimalizálás sok energiát igényel.

Jön az új Google büntetés

A Google úgy döntött, hogy új büntetés ad a felugró ablakok oldalaira, sőt még a dátumot is közzétették. Nos, tehát érdemes felkészülni!

A keresőrendszerek király a Google hivatalos blogoldalán írta le, hogy 2017. január 10-én új algoritmikus büntetést indít el azokon a mobil weboldalakon, ahol túlzott mértékben vannak jelen felugró ablakok. Ezzel kapcsolatos bejelentést két részre bontották.

Mobilbarát címke megszűnik

Az első bejelentés az, hogy a Google a mobil találati listákon megszünteti a mobilbarát címkéket. Az indoklás az, hogy a Google mobil találati listáján már a találatok 85 százaléka mobilbarát.

Ez azonban nem jelenti a mobil algoritmus eltűnését, éppen ellenkezőleg a mobilbarát jelleg ezek után is magas tényezője marad, de a címke eltűnik a találati listáról.

Elsősorban azoknak a weboldalaknak jelenthet némi előnyt ez a megszorítás, amelyek nem mobilbarátok, mert így a címke miatt romló átkattintási arányuk javulhat.

..és jön a büntetés!

A másik, egy kicsit erősebb bejelentés. Pontosabban, itt újabb algoritmus alapú büntetés érkezhet meg, amely a mobil oldalakt érinti.

A legtöbb weboldal tartalma ma zoomolás nélkül is olvasható, de elterjedtek a különböző olyan elemek is, amelyek elfedik a weboldal tartalmát. A Google szerint ez a tartalom továbbra is ott van a weboldalon és a Googlebot számára olvasható. De ezek az elemek megakadályozzák a felhasználók számára a tartalom elolvasását.

A leírásban az is fényre derül, hogy a website elemek frusztrálják a felhasználókat, hiszen nem érik el azt a tartalmat könnyedén amelyre számítanak.

Éppen ezért a Google 2017. január 10-én új algoritmus indít el, aminek hatására hátrébb fogja sorolni a mobil oldalakat, ahol a tartalom nem látható.

És íme néhány Google példa: itt arra gondoltak, hogy mely elemek okozhatnak hátrasorolást.

Google büntetés

  • egy felugró ablak, ami a tartalom fő részét kitakarja, függetlenül attól, hogy azonnal jelennek meg, vagy az oldal nézése alatt történik meg. Például a böngészés 10.-ik másodpercében.
  • olyan applikációk letöltésére ösztönző ablak, amit a weboldal böngészőjének be kell zárnia ahhoz, hogy a tartalomhoz hozzáférjen
  • olyan megjelenítési mód, ahol az érdemi tartalom a hajtás alatti részre szorul le. Itt a pop-up jellegű tartalom a gördítés feletti részen jelenik meg.

Szerencsénkre a Google képekkel is segít azonosítani. Azaz mely megoldások nem elfogadhatók a jövő évtől.

De mindennek ellenére felsorol néhány olyan technikát is, ami megengedett a Google részéről:

Google büntetés továbbiak

  • olyan felugró ablakok, amelyek valamilyen törvény kötelezettség miatt jelennek meg, például korhatár, vagy cookie szabályozásnak köszönhetően
  • belépési ablak, olyan oldalakon, amelyeken a tartalom nyilvánosan nem elérhető (Például: előfizetéses tartalmak)
  • olyan bannerek, amelyek könnyen figyelmen kívül hagyhatóak, ilyen például a chrome, vagy a Safari app letöltésére ösztönző banner.

Végül a Google felhívja a figyelmünket arra is, hogy ez csak egy lesz a több száz rangsorolási tényező közül. Így egy-egy weboldal továbbra is el érhet jó helyezést, ha a felhasználói szándék egyértelműen az adott oldalt célozza meg.

Vége a pop-up ablakoknak?

Komoly kérdés ezzel kapcsolatosan. Mi fog történni az országunkban a felugró ablakokkal? A most egyértelműen nevesítette a felugró ablakokat, és arra is utalt, hogy nem csak az azonnal megjelenő felugró ablakok, hanem később történő felugró ablakok is büntetést eredményezhetnek a weboldal részére.

Kérdés, hogy mi a helyzet a kilépési szándéknál megjelenő felugró ablakokkal? Ott előtte gombokra szoktunk kattintani, ami után felugrás történik, hogy: „Biztos kilép? Biztos akarja? Megrendeli? Most még ebben sem lehetünk biztosak. Talán az elkövetkező hónapokban pontosabb tájékoztatáshoz fogunk hozzájutni. Az viszont szinte tény, hogy az iratkozzon fel hírlevelünkre típusú felugró ablakoknak végük, legalábbis a mobil oldalaknál. Ez pedig komoly nehézséget jelent majd a feliratkozó gyűjtésnél.

Ne feledjék, hogy a büntetés csak a mobil oldalaknál jelentkezik egyenlőre. Ez pedig a reszponzív design oldalaknál jelenthet majd kihívást. Összeségében büntetés eljövetelégi javíthatunk a weboldalakon.

Bár elképzelhető, hogy a sima weboldalakról azért nem írtak a blogoldalukon, mert azokat az oldalakat 0-nak tekintik.

 

Linkelés a 2016-os évben

Ne feledjük, hogy a linkelés a keresőoptimalizálás (SEO), kéretlen-kelletlen velejárója. Muszáj, hogy csináljuk, ha jó eredményeket szeretnénk elérni a keresőrendszerekben.

FIGYELEM! Ez a linképítés cikkje 2016 augusztusában frissítve lett a legújabb SEO tudással!

Sajnos a mai világunkban nagyon sok nem szándékos félrevezetéssel találkozhatunk a  linkekkel kapcsolatosan.  Nagyon sokkal. Viszont most egy pár szót ejtünk itt a blog oldalunkon keresztül, hogy mi a linképítés.

Linkelés

A keresőoptimalizálási munkálatokban történő alkategóriába sorolandó a linképítés. Ilyenkor a weboldalban módosításokat nem szoktunk elvégezni. Nem bővítjük a tartalmat, nem módosítjuk a HEAD (Fejrészbe) részbe tartozó elemeket, nem tömörítjük a CSS, és JS fileok méretét. Csak cikkírás történik meg a linképítés alatt.

linkelés pagnet.hu

Mi a linképítés?

Ilyenkor egyedi szöveges tartalmakat teszünk közzé a munkálatok alatt, így azonos szöveges tartalom nem kerül fel az internet világába. Az így elvégzett cikkeket büntetésben nem részesülhetnek.

A linkelés legfőbb célja az, hogy a keresőrendszerek sokkal jobban kedveljék a weboldalakat, amikre cikkek mutatnak rá. Sőt a keresőportálokban való elhelyezkedésen kívül a látogatók száma is megnövekszik az oldalról történő linkelésnek köszönhetően.

Miért jó a linkelés?

A Google 1998-ban került a felhasználók elé, a linkelés pedig megalkotta a honlapra mutató linkek számából valamint az értékéből számított PageRank értéket. Abban az időben azt mondták, hogy ha nagyon sok honlapról mutat link a honlapra, akkor az oldal biztosan nagyon jó. Sőt “értékesebbek” azok a honlapok ahol a domain név az index.hu. Értékesebb, mint a kiss-peter-es-tartsa-kft.hu domain név.

Az eredeti PageRank algoritmus, amit a mai napig használ a Google rendszere, az hogy lényegében sorba rakja a világ összes weboldalát.

Ebből mi csak egy butított adatot látunk: 0-10-ig terjedő skálán. Ergo, van PR0, PR1, PR2 … és PR10-ig. De ez nem jelenti azt, hogy pl. minden PR2-es oldal azonos szinten van – mi ezt a különbséget nem láthatjuk. Csak a kerekített értéket. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy a keresőrendszerek vezére csak ritkán tette közzé a frissítések értékét. A legutolsó frissítés 2013. december 6.-án történt meg.

Linképítés csak a hozzáértőknek ajánlott

A minőségi linképítés mellett a mennyiségi linképítés egymással szemben áll. A megfelelő helyről származó linkek értéke/költsége havonta több tízezer forintos nagyságrendben szerepel. Ha jól van megcsinálva, akkor az onnan származó linkek annyit is érnek. Gondoljunk csak bele és vessük össze a linkkatalógusokban történő  sima (hagyományos) linképítés pár száz forintos egyszeri munkadíját.

linképítés pagnet.hu

Összevetés

A magas értékkel ellátott linkeknél az alábbi dolgokra kell odafigyelnünk:

  • Magas PA (Page Authority) értékű honlapról származik a link?
  • Mennyi link mutat kifelé az adott portálról? A PA érték 30, akkor 50 linkenként vészjelző indul be a Google robot számára. (Így az adott oldalon kettő harmadarányban történjen meg a rámutató cikkekből származó linkelés)
  • Átmegy a link a személyes vizsgálaton? A Google-nél nem csak robot vizsgálja a linkeket, hanem emberek is. Korrekt az a link, vagy sem?
  • Linkelés boldogra/boldogtalanra az építőipartól megkezdve a zárcseréig?

Ezen a 4 ponton kívül még egy jó pár dologra oda kell figyelnünk. A lényeg az, hogy oda kell figyelnünk a linképítésnél. Ne feledjük azt se, hogyha nem értünk hozzá, vagy olyan egyénre bízzuk a linképítést, akinek pénz csillog a szemében. Fel kell rá készülnünk, hogy átmeneti eredmény után többet árthatunk a weboldalunknak, mint a munkálatok megkezdése előtt.

Panda algoritmus nem változott, de…

Eléggé régen kaptunk hírt a Panda algoritmusról. Azt viszont tudtuk, hogy Panda folyamatos futású lett, így a hektikus mozgások megszűntek, viszont ismét szóba került az algoritmus.

John Mueller, a Google szóvivője tett közzé híreket a Panda algoritmus kérdéseiről a szokásos webmestereknek szóló Hangouton keresztül. John Mueller elmondta, hogy Panda algoritmus jelenleg is üzemel, majd egy másik kérdésre, azt is válaszolta, hogy az algoritmus alapjaiban nem módosult, de a Google mérnökei folyamatosan javítgatják, optimalizálják a Panda-t.

Panda algoritmus kérdései

A legfontosabb kérdése az, hogy a Panda frissítése óta alig lehetett hallani az algoritmusról, így a webmesterekben felmerült az, hogy a Google alapjaiban változtatta azt meg, vagy nem frissült.

A Panda szinte láthatatlanná vált, és ami a legnagyobb akadályt okozta az ügyfelük esetében a helyreállítási törekvések, itt sem hoztak eredményeket, viszont korábban a lépések eredményesek voltak.

John Mueller a kérdésekre azt válaszolta, hogy a Panda fut és nincs drasztikus változás egyik napról a másikra, az érintett oldalak összességében észlelhetik a változásokat, legyen szó a találati listáról, és az oldalak forgalmáról.

Panda Algoritmus

John Mueller azt is kiemelte a válaszadása közben, hogy bár az algoritmus lényege és az alapja ugyan az, változások folyamatosan vannak, de

” az algoritmus alapja nem változott meg olyan értelemben, hogy nem is tudom, eddig a tartalom minőségét mérte, mostantól pedig a betűtípus színét, vagy bármi hasonlót ”.

Ez a válasz nem nyugtató meg minket. Az nyilvánvaló, hogy az algoritmus alapja a minőségi tartalom, de hogy a Google rendszere ezt pontosan, hogyan értelmezi, John Mueller válasza alapján akár lényegesen is megváltozhatott.

Igen sok szakértő is azt gondolja, hogy a Google szavai alapján a Panda algoritmus nagyon is lényegesen és alapjaiban módosult. Lehet, hogy a változás a Google szempontjából nem alapvető, de a felhasználók és a keresőoptimalizálók számára az.

A változásnak több okai lehet:

  1. a büntetett oldalak esetén a helyreállás sokkal lassabb történik meg, és nehézkesebb a helyreállítás, ha egyáltalán lehet beszélni róla. Ez viszont korábban kimutatható volt, és bizonyos lépések egyértelmű helyreállást eredményeztek, ma ez már közel sem egyszerű.
  2. Korábban lehetett tudni egy büntetésről és éppen ezért lehetett javítani a weboldalon, most a folyamatos futás miatt nem azonosítható a büntetés, legfeljebb sejtéseink lehetnek a büntetés okairól.

banner

A 2.-ik a listából a kisebb probléma, itt a bevált lépések nem vagy kisebb eredményeket hoznak a részünkre arra utal, hogy a Panda alapvetően megváltozott, még ha a Google ezt másképp is gondolja.

Zöld lett Google hirdetések színe

Június 15.-től a Google hirdetések színe, a sárgáról zöldre változott át. Erről már áprilisban is beszéltek a rendszer képviselői, most még egy konkrét közleményt is közzétettek.

Google hirdetések

Google közleménye

A Google Inc., már évek óta teszteli a Google hirdetések, pontosabban a hirdetések színét.  A zöld színű hirdetésekkel is találkozhattunk már éve óta, ellenben a szín meghatározásával kapcsolatosan csak a 2016-os év áprilisában került sor.

A Google hivatalos közleményében ezt tette közzé:

„ Folyamatosan tesztelünk, hogy a találati listánk megjelenése javuljon. Kísérleteztünk a zöld hirdetési címkével is és a felhasználók, valamint a hirdetők pozitív visszajelzései után úgy döntöttünk, hogy globálisan ez lesz az alapértelmezett hirdetési szín. „

Majd az alábbi mondattal fejezte be a közleményt a Google szóvivője:

„A célunk az, hogy a találati lista könnyen használható legyen, és a címkézés egyértelmű.”

június 15.-től hivatalosan a zöld színű lett hirdetés megjelenése, most már a tesztelés is befejeződött, az Adwords hirdetések alapszíne zöld, valamint ez a szín világszerte minden felhasználó számára ez lesz a megjelenése a hirdetéseknek.

Természetesen nem a világnak mondták ezt, hanem a Search Engine Land-nek a világunk legnagyobb keresőoptimalizálási portáljának.

Keresőoptimalizálás főbb kérdései

Vannak igen gyakori kérdések, amikre mindig megadjuk a választ az érdeklődők irányába. Most viszont a négy leggyakoribb kérdést tesszük közzé itt a blog oldalunkon keresztül, természetesen a válasszokkal együtt.

Keresőoptimalizálás kérdései

  1. Mi a SEO jelentése magyarul?

A SEO jelentése: Keresőoptimalizálás, ami által a keresőmotor felfigyel az adott weboldalra. Feltérképezi, és adott pozícióba helyezi el a keresőrendszerben. A keresőoptimalizálási munkálatok folytatásánál az első találati oldal felé közeledünk, lépésről-lépésre.

  1. Mi a linképítés?

A linképítés alatt, csak és kizárólag blogokban, és egyéb oldalakon keresztül úgynevezett PR cikkeket teszünk közzé, ami az adott weboldalra, domain névre mutat rá. Esetlegesen az adott oldal al-domainjére. A cikkek nagysága, valamint a szöveges tartalmakat nem szabad másolni, mert plagizálásnak minősíti a Google rendszere.

  1. Mi a célja a keresőoptimalizálásnak?

A Keresőoptimalizálásnak kettő célja van. 1. Linképítés, amikről az előző kérdésben olvashatnak. 2. Weboldalnál történő optimalizálási munkálatok elvégzése, ez alatt az oldal felépítése, tartalma, valamint a belső motorjában lévő HEAD és META elemek felülvizsgálata és bővítése szükséges a jobb eredmény elérése érdekében. Ezen munkálatok elvégzésnél 2,5-szer nagyobb eredmény érhető el, mint a sima linképítési munkálatok alatt.

  1. Hogyan tudok a Google első találati oldalára kerülni?

keresőptimalizálás

Ennél a kérdésnél kettő szempont a legfontosabb. Kiváló minőségű weboldal használat, amely az összes keresési szempontnak eleget tesz (régi oldalak felújítása) , a második pont az erős és megbízható külső linkhálózat építésével, mindezt linképítés által tudjuk elérni., amely tartalmi összefüggések alapját juttatja top10-be a megbízóink honlapját. Az is fontos, hogy az oldalon szöveges tartalmában szerepeljenek a megbízók által fontos keresési kifejezése is. Például.: A vendéglátó egységek honlapjánál nem szerepel leírásként tréning, úgy nem fog megjelenni a keresőrendszerben, ha a „tréning” kifejezésre történik meg a rákeresés a böngészőkben.  Megjegyzésként még annyit, hogy az első találati oldalra való felkerülés nem napok alatt történik meg, hanem a weboldal felépítésétől, a domain élettartalmától is függ. Így előfordult már hogy 6 hónap munkájába került, míg az első találati oldalon jelent meg a megbízóink weboldala az általa megadott szakkifejezésekre (kulcsszavak).

Reméljük a blog olvasói részére igen fontos kérdésekre adtuk meg a válaszunkat a linképítésről és a keresőoptimalizálás kérdéseiről. Természetesen a kérdéseiket még mindig szíves fogadjuk és válaszolunk is rájuk.

Google első pozíció +33%

A keresőoptimalizálás elsődleges célja a legjobb eredmény elérése a böngészőrendszerekben, aminek köszönhetően az oldallátogatása megemelkedhet. A maximális pontért, vagyis a Google első találati pontjáért nagy a küzdelem a keresőoptimalizálás terén. De e munkálatok jogosak a cégek oldaláról mivel az első találatokat szinte valamennyi érdeklődő meg szokta tekinteni. Inkább azzal, hogy meg mutassuk, hogyan oszlanak szét az át kattintási arányok a találati listában a Google rendszerében. Ezt érdemes megtudnunk, így számolhatunk azzal, hogy egyfajta látogatottsági adatokra mekkora a havi látogatottság, még akkor is, ha a weboldalunk átlagosan 3-5 helyezés között mozog, melynek tényét a Google Webmaster  Tools oldalán meg is tudjuk tekinteni, aminek köszönhetően kiszámolható, hogy pontosan mennyi látogatót kaphatunk egy kulcsszóból.

Első pozíció

Google első hely

Az észrevételek alapján az első hely az organikus keresési eredmények tekintetében igen jelentős, mivel a forgalom  első pozíció +33% emlekedése lehet, ezzel szemben a második pozíció csak már csak 18%-ot ért el. Ezt a Chitika online hirdetési hálózat állapította meg.

Google első hely 2

A Chitika csoport egy régebbi tanulmánya szerint a 2010-es évben szintén hasonló eredményeket mutatott a felmérésük, így a találati lista elején való szereplés rendkívül fontos az online vállalkozások számára. Az egyetlen út, amivel oda kerülhetünk az a keresőoptimalizálás, ami alá a linképítést és a META, HEAD adatok módosítása valamint a linképítésen kívül cikkek közzététele add lehetőséget.
Keresőoptimalizálás banner

Azt ne feledjék el, hogy az online vállalkozások, mint például a webáruházak nem nélkülözhetik a keresőoptimalizálás adta lehetőségeket, mert az optimalizálásnak köszönhetően a forgalmuk igen csak megemelkedhetnem a táblázati rajz alapján.  Az első oldalon a weboldalak az átlagos keresések esetében az összforgalom 92%-át gyűjtöttik össze, míg a második oldal forgalom csökkenést mutat ki, körülbelül 95%-al.

Értelmezés

A jó helyezések leginkább az keresőoptimalizálásnak köszönhetőek. Viszont a besorolások a keresési eredmények egy adott pontok változóak lehetnek, viszont az adatok újra és újra azt mutatják meg, hogy az élen járó találati helyezések diadalmaskodnak leginkább.

ctr-curve

A rangsort a Google találati listáin a forgalom és a konverzió alakítja. Ennek köszönhetően lehet egy sikeres SEO-kampányt tervezni és lebonyolítani. Összegzés alapján elmondhatjuk, hogy nem teljesen mindegy, hogy a találati lista hányadik oldalán szerepel a weboldal az adott kulcsszó keresésre.

Azt ne feledjük, hogy az első pozíció megtartása akár naponta vagy óráról-órára is változhat a Google rendszerében.


Google visszaesés: javítás napok alatt

Kivel ne fordult volna elő már az, hogy majdnem tönkre tette a weboldalának látogatottságát? Velünk már előfordult, most megmutatjuk, hogyan javítottunk ki mindent pár nap alatt.

Minden weboldaltulajdonost rettegéssel töltenek el a technikai hibák. Legtöbbször egyszerű dolgokról van szó.  Viszont igen nagy bevételt hozó weboldalt tehetünk tönkre egy-pár lépés alatt. Milyen hibák azok, amikről szó eshet?

  • a weboldal noindex-re helyezése,
  • tiltás a robots.txt-vel,
  • átirányítások elhibázása egy designváltás alatt.

Mi kettőnél ejtettünk hibát, a második és az utolsónál. A hibák és a javítások leírásával, igen sok embernek segíthetünk megmenteni a website-ját. Start!

banner

A hiba, ahol Google visszaesés történt

Egy alap oldal, ergo még nem foglalkoztunk vele a robots.txt file-nak megszerkesztése történt a részünkről. Azt a site még nem volt ismert a Google világában, így a robotokat kitiltotta a weboldalról. Majd tévedésből ezt a robots txt-t filet, egy másik weboldalhoz került át. Figyelmetlenség miatt.

Hová tűnt el az oldal forgalmának a 60%-a?

Az weboldal látogatottsága napi szinten 50 – 120 látogató közé esett a Google rendszerétől átlagosan, de előfordult a 200 – 350 között látogatottsági arány is. Rá háromnapra mire észrevettük a hibákat, összesen 15 – 50 közé esett a látogatók száma a weboldalnak.

Mi történhetett?

Az Oldalspecifikus hiba, vagy algoritmus frissítés? Másik pár weboldal ellenőrzésébe kezdtünk bele, hogy kiderítsük a forgalom visszaesésének okát. Az ellenőrzés alatt a többi oldalánál nem történ hiba. Ergo csak azon az oldalon jött létre a hiba, ahová a hibás robot.txt-t helyeztük el.

A webmester eszközöknél a Search Console résznek a böngészésébe kezdtünk bele. A hibák azonosításában a Search Consolen-ak van egy komoly hibája. Az adatokat a rendszer 2 – 3 napos késéssel mutatja. De a hibás módosítás óta 4 nap telt el, az oldal ellenőrzése alatt a site indexelt oldalainak a száma nagyon is visszaesett 124-ről 72-re.

Kettő hiba lehetséges ezekben az esetekben, az egyik a noindex, a másik a robots.txt. Vajon melyik?

Az oldal tartalmát, és linkprofilját tekintve minden rendbe volt, így biztos, hogy nem a Google a jelenség okozója, hanem mi.

Helyreállítás!

Gyors ellenőrzés, majd a robots.txt, amit gyorsan javítani kellett. A kérdés, hogyan állítsam vissza az oldal forgalmát. Ha túl sok idő telik el a javítás, helyrehozatalnál, akkor egyes szignálok elvesznek, és az oldal forgalma már nem áll helyre. Vajon túl sok idő telt már el?

banner3

A hiba, ahol Google visszaesés történt

Indexelj Google, indexelj!

Ahogy látható volt a Google közel 52 oldalt kivett ki az indexeléséből, de a találati listát ellenőrzése alatt látható volt, hogy a maradék 72 oldal is hátrébb helyezkedett el a találati listán és meta leírás (description) helyett a robots.txt tiltása volt látható. A Google rendszerét újból felkell kérni arra, hogy ismételten térképezze fel az oldalt és ismételten indexelje a le a keresőmotor az oldalunk tartalmát.

Ezzel kapcsolatosan három jó módszer kínálkozik:

  • új webhelytérkép beküldése a Google részére
  • indexeltetés a Search Console-n keresztül
  • manuális indexeltetés

Az új webhelytérkép (sitemap.xml) beküldése volt az első lépés amit a gyorsan kell elvégeznünk, ehhez sok reményt nem fűzhetünk. Ez igen gyors módszer, de olykor néhány napot is igénybe vehet, leginkább a Google részéről, sok időnk nincsen már. Jöhetett a következő módszer.

Indexelés a Search Consollal

A Search Console-ban van a Feltérképezés menüpont, majd a Megtekintés Googleként. Itt lehetőség van egy-egy oldalt beküldeni, és megnézni, hogy az oldalt hogy látja a Google robotja. Most viszont az összes oldal linkjét be kell küldeni az indexbe.

Mivel kis oldalról van szó, ezzel az oldal kb. felét be is lehet küldeni az indexbe. Négy óra elteltével ellenőrizni kel az eredményt, de úgy tűnt ez sem elég gyors módszer.

Maradt a vészforgatókönyv.

Google webmester eszközök - webmaster tools

Indexeltetés manuálisan

Kevesen tudják, de a Google-nak van egy olyan felülete, ahol egyetlen url-t be lehet küldeni és le lehet indexeltetni a Google rendszerével. Ez fénysebességgel működik, ugyanis a beküldés után egy perccel a beküldött oldal már látható a Google indexében.

A vészforgatókönyv a legreálisabb a hiba helyrehozatalában. De pontosan melyik url-eket is kell beküldenünk?

A site parancs

A site parancs a SEO-sok extra cucca. Mivel ennek a segítségével lekérhető, hogy egy tényleges domain mely al-oldalai szerepelnek a Google indexé-ben. A site parancsot kivitelezve a Keresőbarát király igen szépen kiadta az al-oldalakat és jól látható volt, hogy melyik url-nél él a robots.txt tiltás.

Ezt követően nem volt más feladat, mint az url-eket egyenként beküldeni. A Google az első három url-t simán befogadta, utána jöttek a különböző Captch-ák és ellenőrzők, olykor több körben is. Megközelítőleg 1 óra alatt az összes url be lett küldve. Az eredmény elég látványos volt. Egy órán belül az oldal korábbi forgalma helyreállt a keresőrendszerben.

A forgalom visszaállt

Az eltelt hat nap alatt nem vesztek el azok a szignálok, amelyek két hetes kiesés után már elvesztek volna. Bár az oldal organikus forgalma látszólag némileg a visszájára esett a korábbi időszakhoz képest, a valóságban ez csak látszólagos. A visszaesés egy szezonális csúcs után következett be, ezért tűnik úgy, hogy a helyreállás nem volt teljes.

Tanulság

Az ügy tanulsága, hogy egy-egyszerű file másolás elhibázásával is tönkre tehetjük  az oldalunk forgalmát a Google rendszerében, ezért legyünk nagyon körül tekintőek. Különösen igaz ez CMS, vagy designváltásoknál is. Ne feledjük két hét után már nincs teljes helyreállási lehetőség. Nem véletlen, hogy külföldön, már rendszeresen csinálnak migrálási részeket is az oldalnál. Ezen cikket a kollégánk tette közzé a blog oldalán, mi annak az átírásával jelenítettük meg, módosítva a nálunk lévő információkkal bővítettük, így a tartalmi másolás nem történt meg a részünkre. Összeségében bárki írhatta volna, nagyjából a tartalom azonos lenne mindenhol, a hibák nálunk is már bekövetkeztek az elmúlt évek alatt.

A zsarolóvírus fejlesztője elnézést kért

Megközelítőleg kettő éve, legfőbb képen a gamerek szívtak a TeslaCrypt nevű zsarolóprogram miatt: ez az igen kártékony kód kifejezetten játékhoz kapcsolódó file-ket keresett, aztán zárolta azokat, majd csak fizetés után adta vissza a hozzáférést az áldozatoknak. De az utóbbi időben nem csak a gamek támadását végezte el a vírus, hanem a mobilokon, gépeken rejlő fotókat is. A zsarolóvírus fejlesztő csoport nemrégen jelentette be, hogy abbahagyják működésüket.

banner

Az ESET biztonsági cég 1992-ben alapították Szlovákiában biztonságtechnikai szoftvermegoldások fejlesztéseként.

Zsarolóvírus off

Az ESET miután abbahagyták a működésüket, felvette a kapcsolatot a zsarolóvírus fejlesztőkkel, majd kisebb meglepetésre az ESET részére átadták a kulcsokat, pontosabban nyilvánossá tették az úgynevezett master decryption keyt, pontosabban a kódot, amivel minden fertőzött gép zárolt fájljai feloldhatóak.

zsarolóvírus

Ha a TeslaCrypt valamelyik újabb verziója fertőzött meg (v3 vagy v4), és a titkosított fájloknak .xxx .ttt .micro .mp3 kiterjesztése van, vagy vannak fájlok, amikhez a program nem nyúlt hozzá, akkor van egy jó hírünk” – tette közzé ESET.

Most aki teheti, az próba verzióban, vagy a termék megvásárlásával ellenőrizze le eszközeit az ESET Nod32-vel.

Elnézést

A hekkerek pedig a zsarolóvírus korábbi fizetési felületén üzenetet is hagytak:

Bocsánat!

Bővített kártyák: új fejlesztés

A Google egy érdekes információt tett közzé, miszerint egy új fejlesztését indították el. Itt vannak a bővített kártyák, az adatok már elérhetőek a Search Console-n keresztül.

A Google hivatalos blogján keresztül jelentette be a Rich Cards elindítását, amelyet magyar nyelvre a Google hivatalosan a „Bővített kártyák” néven jegyeztett be.

Bővített kártyák

A Bővített kártyák egy új megjelenési forma a találati listán, a schema.org struktúrált adataira épít, annak érdekében, hogy még jobban élvezhető és látványosabb megjelenési formákat adjon a mobil felhasználók részére.

Ha a megfogalmazás kissé nyakatekert, de sokkal érthetőbbé válik a Google által biztosított kép megtekintésével:

bővített kártyák

Összeségében ezen eszköz segítségével a felhasználók még szebben jelenhetnek meg a mobil találati listán és még több felhasználó érkezhet ezáltal websitejukra a böngészés során.

A bővített kártyák szolgáltatása a Google-nek két területen látott napvilágot, az egyik mozi, a másik a receptek témakörében és csak is kizárólag angol nyelven, ugyanakkor a Google dolgozik, hogy ezt más területekre is kiterjesszék. A bővített kártyák kizárólag a mobil felhasználók számára jelenhet meg.

A Google az elmúlt hónapokban folyamatosan jelentkezik az újdonságaival, így ezen fejlesztésének megjelenése ismét komoly lépést jelent a mobil felhasználók részére, ez azt mutatja, hogy a Google alapvetően más találati listát nyújt a számukra. A hagyományos 10 kék link helyett egyre vizuálisabbá válik a találati lista a mobil felhasználók részére, és így a struktúrált adatok használatával óriási mértékben növelhető lesz az átkattintási arány a weboldalak részére.

Bár az új fejlesztés magyar nyelvterületen egyelőre nem élesedett.